Toldi Zsuzsanna oldala

 

 

Szép fájdalom

 

Ezen a napon nem fullasztott úgy a hőség, valamivel hűvösebb levegő ölelte őket át, és a nap sem égette oly harapósan a bőrüket. Semmi nem változott, csak a deszka kopott meg, a móló.

A víz annyit nyaldosta, hogy szürkés-fehér színe már-már beleveszett a táj szépségébe. Ahogy ráléptek, kopáran nyikorgott, de ők ezt nem vették észre. A víz is lágyan ölelte körbe őket, a nap fényét szótlanul verte vissza a víz sima tükre. Szemben állt a ház, a legtávolabbi pont, melyet be tudott fogni a szemsugár. A csendes víztömeg jobbra szélesedett most is ki, mint éppen húsz éve már, és a túlsó parton is minden a helyén állt.

 

A férfi nehezen szállt ki a kocsiból. Cipőjével bizonytalanul kereste a füves talajt, majd az ajtóba kapaszkodva lassan felállt. Minden ízében látszott, hogy súlyos, nem gyógyuló betegség mardossa. Csont sovány testén csak a ruha hasonlított halványan hajdani mására, egyébként szinte felismerhetetlen volt. Szeme ködösen kereste a kapaszkodót, testében remegett, de mégis el akart jönni ide. A nő, ahogy tudott, sietett, szorosan fogta drága kezét, melyen átütött a kék erezet, de még mindig bársonyosnak érezte felületét. Nem, el nem engedte volna egy pillanatra sem. Maga a fájdalom súlya alatt meggörnyedt, őszülő haját széles gumival fogta össze, az ő lépései is elnehezedtek. Óvatosan léptek a deszkára, majd egy lépcsőnyit lentebb, a szélében. Nem beszélték meg ugyan, de ide egy kicsit leültek. Eljöttek minden évszakban, s mindig így tettek. A nő szorosan fogta a kezet, az ujjak összefonódtak, el nem engedte volna semmiért. Mintha ennyi maradt volna meg. Nem szóltak egy szót sem. A férfi riadtan nézett a semmibe, mint aki alig várja, hogy a világból kiléphessen. Bárki rájuk néz, tudhatja, hogy egyszer sem biztos, el tudnak-e még jönni ide.

A nő tekintete a parton álló padon állapodott meg, már előbb is figyelte. Régebben mintha távolabb állt volna a víztől, és árnyas fák is gyökereztek mellette. Fiatal nőt képzelt a megfáradt deszkára, kismamát. Kezében szaporán csattogtak a kötőtűk, a sötétkék babatakaró melegen omlott szét a csinos kismama ruhán. Tekintete gyakran megpihent a fekete trikóban horgászó férfi hátán, maga volt a várakozó boldogság. Most a másik oldalra fordult, arról egy fiatal, csinos nő sietett, babakocsit tolt maga előtt. Mikor meglátta a mozdulatlan férfit, teste-lelke megnyílt, hagyta, hogy átjárja minden sejtjét a forró melegség. A férfi közben szemközt ült a vízzel az emlékek örvényében. Kezében horgászbot, mozdulatlan, még a víz sem rebben. Bársonyos bőre csupa barna, hátán megfeszül az izmok közt a fekete trikó. Hosszú haját most neki fogja össze valami, csuklóján és nyakán bőrlánc. A sportcipőben végződő farmer előtt csalik, botok hevernek. Csak ül, arca markáns, tekintete kemény. A nő tudja, hogy most fog megfordulni, mert még lépteinek nyomát is megismeri. Most fogja kitenni a barna szivacsot, hogy üljön le, várta már, szoptassa meg a kisbabát.

A nádasban vadkacsa rebben, miként az emlék foszlányai is szétrebbennek. A szálak külön válnak, a kép szétesik, a pókháló fogságába kerül. Valami szokatlan mégis történik.

A beteg tekintetében most izgatottság, érzelem, élet költözik. A nő is kilibben fásultsága mélységeiből, feszülten figyel. A férfi tekintetének köde helyén visszatér az értelem, a nőt szemének barna melegsége, régi átható nézése szívbe markolóan megüti.

- Szeretlek – morzsolja a férfi a szót, mire az egész tájra finom, aranyos por hintődik, s megáll a nap az égen, a föld se moccan, most kellene meghalni.

- Szeretlek – suttogja a nő, s nem lát mást, csak a tekintetet, egyre erősebben szorítja a kezet, a kezet.

 

Hiába bújt el a szél, hiába meredt meg a víz, a pillanat aranyos pora semmivé lett, a tekintet értelme ismét köddé vált, indulni kell. A deszka nyikorog, a padot le kellene festeni. Ám ez az ecset már nem rájuk vár. A nő lassan csukja be a kocsi ajtaját. A mélyről megint nyomul fel a kifejezhetetlen fájdalom a mellkason, a szíven át, s valahol a szem alatt, a megtört ráncokon megáll.

Keménysége fehéren szikrázik a kék égbolton. Már szinte szép.