Toldi Zsuzsanna oldala
Toldi Zsuzsanna oldala
A kegyelet cseppjei
(tárcanovella)
(A tárcanovella abból a fajtájából, amikor a részletező leírás
mellett a hézagos cselekmény csomópontokban halad.)
Az épület előtt szökőkút sugározza a vizet. Milyen jó is érezni
a napégette bőrödön a hűvöst, látni a csepp szétcsorduló
lenyomatát! Szárazságtól cserepes ajkadon érezni, ahogy
szomjad megenyhül e cseppélet tünékeny pillanatában! De
most nincs idő álmélkodni. Néhány lépcső, boltíves fedél,
ami megvéd az esőtől. Messze még a nyár. Ahogy lenyomod
azt a nagy kilincset, mindjárt a portás szigorú tekintetével
találod szemközt magad. Újabb lépcsők. Folyosók. Ablakok,
melyek belső udvarra néznek. Ajtók. Az ajtókon feliratok,
ügyfélfogadási rendek, nevek. Egyes ajtók előtt néhány szék.
Emberek. Ülő és álló emberek, kik várják sorukat és sorsukat.
Amint az ajtó kitárul, a barna deszkázatú ügyfélpultra
rákönyökölhetsz. Papírok sokasága hever ott. Az ügyfélfogadó
kényelmesen áll fel íróasztalától. Asztalán számítógép,
keze többször is ráragad a nap folyamán az egérre. Bámulja
a képernyőt. Feje fáj, sőt szemgolyója környéke piros. Rövidesen
szemüveget fog viselni és visszérharisnyát. Esetleg
fáslit. A gép körül papírok halmaza. Mobiltelefon. Ó, ha az
zenélni kezd, az élet megáll! Érdekes megfigyelni, hogy az
emberek milyen zenét választanak. Klasszikus Mozart, kellemes
zongora. Feszülő gitárhúr, dzsessz viszkivel, esetleg
bokázó lakodalmas. A beszélgetés az első. Azt ki kell várni
mindenhol, akárcsak a filmbe hasító intimbetét reklámját.
Tanácsos pisilés közben is az egyik kézben tartani. Mondjuk
a bal tenyérben. Ne maradjunk le valamiről! Az ügyfélfogadó
végre katonásan az állampolgár előtt áll. Csak az ügyfélpult
választja szét őket. A hivatalban vagyunk, kérem szépen.
Piri néninek tegnapelőtt hozta a levelet a postás. Nem is hozta.
Bedobta a rozsdás lyukon. Piri néni már két éve hagyta
urát a sírban, őt mégsem hagyta el a gyász. Az idő most nem
használt. Tarhonyát pirított, az unoka azt kérte vacsorára.
A nagypapa persze már rég nem ült az asztalfőn. Így esett. A
másik unoka inkább a lebbencset szerette. Az eső szemerkélt
most is, mint akkor és ott. A postás mindig úgy gyömöszölte
be a levelet a lyukon, hogy a súrlódó hang a konyhában
is hallatszott. Elázott papír, keserűre pirult tarhonya.
Hát ez sült most ki, nem a lepény. Piri néni egyébként ahhoz
is értett, csak már nem volt hozzá kedve. Legfinomabbra
mindig a meggyes lepény sikerült. De az is lehet, hogy maga
a meggy volt a legjobb ízű gyümölcs. Azért. A konyhaasztalra
helyezett borítékon folytak a betűk, akár a könnyek. Kék
cseppek, nyarak, szökőkutas emlékek. A címzett halálának
kétéves fordulója napján nemrég gyújtott gyertyát a család.
Égett egész nap.
Piri néni könyöke idegesen érintkezett az ügyfélpult barna
felületével. Még mindig a fekete ruhát vette fel, mielőtt elindult.
Fekete nejlonharisnyája szépen hozzásimult a csizma
szárához, így a felfutott szem nem is látszott. Kabátja hosz-
sza térd alatt ért véget, kerek, viszonylag nagy gombok fogták
össze. A gallérra fekete kendőt terített, a nyaknál hátra
csapta a végét. A kis kalapról már levágta éles ollójával a
fekete fátyolt. A pamutkesztyűt húzta fel, mert abban fürgébben
mozogtak az ujjai. Táskáját nagy csat zárta le, most
abból kellett kibányászni azt a sok iratot. A halotti anyakönyvi
kivonat egy borítékban lapult. Talán ez volt a legfontosabb.
Elvégre a címzett nem él, tehát levelet sem kaphat.
Csekket sem. Nincs már mit fizetnie. Itt van a másik papír
is. Piri néni húsz évre kiváltotta a sírhelyet. Magának is.
Egészen pontosan a temetés előtt egy héttel. Arca most is
izgatott volt, mint akkor. Azért talán nem annyira. De mindig
beidegesedett, kipirosodott, ha a hivatalos hely ajtaján
belépett. Valahogy a légkört nem szerette. Pontosabban zsenírozta
levegője.
Már elköltötték a vacsorát. Piri néni meg az unokák. A lánya
még dolgozott, pedig alig várta már, hogy a történteket
elmesélje neki. Türelmetlenül csörömpöltek a tányérok. Piri
néni végighúzta vizes ujját a régi tányér szélének aranyozott
csíkján. Eszébe jutott a régi ház. Megboldogult urának
szülei laktak ott hajdanán. Ha kinyújtotta a kezét, elérte a
szőlő fürtjét a lugas alatt. A szőlőszemek kicsinyek, éretlenek
maradtak. Az após nem permetezte őket. Az új tulajdonos
már kivágta a lugast. Az udvarra fenyőket telepített.
Hátul még sárgarépát is vetett, hogy legyen a levesbe. Hát
mi köze az ő megboldogult urának ehhez? Amikor kórházba
került, húslevest vitt neki be. Metélt tésztával szerette. Hát
már akkor elhatározta az ura, hogy a szülői házat eladja.
Eladom, mondta, kell a pénz a temetésemre. Piri néni akkor
botlott meg a lépcsőn majdnem végzetesen, olyan zaklatott
lett. Az asszonylánya most érkezett meg. Fáradt, mint mindig.
Gyorsan kanalazza a főzeléket. Biztosan egész nap nem
evett megint. Ma is esett az eső. Ráadásul esernyőt sem vitt,
jól elázhatott szegény. A busz meg folyton késik. Így megy ez
mindig. Piri néni újból pakolászni kezdett a morzsás asztalon.
Ahogy végignézett az elcsigázott arcon, ismét magát látta
igazolva. Megmondta ő előre. Kár volt azt az autót eladni.
Míg élt, az ura vezette. Meg tanulhatta volna kormányozni a
lánya is. Most könnyebb lenne.
Az ügyfélfogadó fehér Suzukival érkezett. Sietett. A parkolóban
lezárta a kocsit, majd akaratlanul végigmustrálta tekintetével.
Ütés itt, húzás ott, horzsolás amott. A karosszéria
határozottan ütött-kopott benyomást keltett. Ám az ügyfélfogadóban
minden sérülés emlékeket ébresztett. Az a bal
oldali hosszú horzsolás a folyóparton történt. Az esze nem
ott járt, ahol illett volna. Talán a folyó túloldalán kóborolt.
Az eredmény az lett, hogy addig fürkészte tolatás közben a
mögötte parkoló autó sárvédőjét, hogy jó nagyot ütközött az
orra előtt álló fával. Egyébként a fa hosszú, sudár derékkal
kapaszkodott az ég felé, egészen magasra. És zöldben pom
pázott. Az a ronda folt ott hátul a szeretőjét juttatta eszébe.
Sötéttel indult útnak, pedig már akkor is tudta, hogy
nem helyes. Teljes gőzzel csattant az autó meg a barna vaskapu.
Mégis a legnevetségesebb ez a harmadik a szélvédő
alatt, jobb oldalt. Ő csak egyszerűen megállt. Még talán a
kéziféket is felhúzta. És az autó elindult. Magától. A sárban
még csak félig bírta kinyitni a kaput. Nem baj. Majd viszi
a karosszériáshoz. Az ügyfélfogadó épp kisasztalára helyezte
mobilját, mikor észrevette az ügyfélpulton könyöklő Piri
nénit. Szóval újból itt van, nyelte le az induló munkanap
kesernyés kezdetét.
- Kérem! – termett ott oly hirtelen, hogy még a gépet is
elfelejtette bekapcsolni, táskáját az asztalra dobta.
A mobiltelefon mellé.
– Tessék már megérteni, hogy a csekk összegének befizetése
jogos. Törvényes. Az egyik a Virág utca 22. számú
ingatlan tulajdonosának kommunális adója, a másik pedig
ugyancsak eme tulajdonos személygépkocsijának gépjárműadója.
Mindez a 2013-as évre szól. Az első rész márciusban,
a második szeptemberben esedékes – fejezte be lihegve.
- És hogy hívják a tulajdonost? – szedte össze minden
erejét Piri néni.
Még az este a rokonságtól minden bátorítást megkapott.
Azért zsebkendőjét készenlétben tartotta, és a biztonság
kedvéért ujjaival szorosan markolta az ügyfélpult legszélét.
- Hát ott van a neve a borítékon és a csekken is! – hadonászott
indulatosan az ügyfélfogadó, miközben autókulcsát
rádobta az asztalon heverő táskájára, jobb kezének mutatóujjával
pedig megnyomta számítógépének kapcsológombját.
– Különben ezt már tegnap is elmondtam volna, ha van
ügyfélfogadás – tette hozzá egy fokkal halkabban.
- A címzett: KIS JÁNOS ELHALÁLOZOTT. Az uram. A
csekkre is ugyanezt írták. Még azt sem hagyták le, hogy elhalálozott.
Két éve temettem el. Nincs sem háza, sem autója
– kotorászott Piri néni a zsebkendő után, mert már azt sem
tudta, hova rakta.
A könnycsepp azonban visszavonhatatlanul csurgott lefelé
arcán, miként hajdanán a szökőkút sugarának vízcseppje
hagyott örök lenyomatot egy összekapaszkodó, ráncos férfi
és női kézfejen. Akkor, amikor minden égett, lihegett a nyári
forróságban.
A számítógép ebben a pillanatban indult be. Az emberi mulasztásért
egy gépet nem vádolhatunk meg, ugye. Még a bíró
is igazat adna ebben. De a teremben még annyi sem hangzott
el, hogy esetleg ő, a gép tévedett. A bocsánat szó pedig
a köztudatból ezen a napon kiveszett. Cseppenként elhalálozott.
