Toldi Zsuzsanna oldala
Toldi Zsuzsanna oldala
Megfogyatkozott
(tárcanovella)
(Tárcanovella abból a fajtából, amikor a jelen idősíkjában
egy pontot ragadunk meg, azt dolgozzuk ki, a többit vázlatos
homály fedi.)
Az Ellentengernagy Úr irodájába hosszú lépcsősor vezetett.
A lépcsősor szélén mindkét oldalon korlát húzódott. Bal felé
kellett elfordulni. Szintén hosszú, szűk és sötét folyosón lehetett
végighaladni. A folyosó végét nagy barna ajtó zárta le.
Különben bal és jobb oldalt is mélyedtek a falba ajtók, de
azok sokkal keskenyebbek voltak. Mindenütt nagy csend
honolt. A barna ajtó rézkilinccsel nyitódott. Az ajtó először
résnyire nyílt ki. Ha kopogtattak, akkor is. A kicsiny résen át
világosan látszott, hogy az Ellentengernagy Úr nagyméretű
íróasztala éppen szemközt terpeszkedik az ajtóval. Mögötte
a maszatos ablaküvegen keresztül igyekezett beszüremleni
a kinti fény. Egyébként nem sütött a nap. Mondhatni ködös,
szürke délelőtt volt ez. Az Ellentengernagy Úr asztalán
kéthasábos újság kevert. Az asztal minden tekintetben hivatali
tárgyakat tartalmazott. Az Ellentengernagy Úr mélyen
hajolt az újság fölé, szemüvege orrára csúszott, s - minden
félreértést kizárva – behatóan tanulmányozta a hírlapot. Tekintete
a következő újsághíren időzött:
„Kis Márton, nyugalmazott hajóskapitány, folyó év december
31-én szolgálatra jelentkezett. Előadta, hogy unalmasak
nyugdíjas évei. Pezseg benne a munkakedv és a haza szeretete.
Felajánlotta újból szolgálatait. A Duna és Tisza szabályozása
ügyében már óriási tapasztalatokkal rendelkezik.
(Rangja egyébként alacsony, miként nyugellátásának összege
is.) Kormányunk rögtön úgy határozott, mivel egyébként
is tervei közt szerepel a Duna és Tisza folyók összevonása,
hogy Kis Márton, nyugalmazott hajóskapitány, tapasztalataira
igényt tart. Kilátásba helyezi előléptetését a legköze-
lebbi nagy nemzeti ünnepünk ürügyén. Nyugellátásának
összegét nem emelheti, de a munka ellenébeni pénzjuttatásra
lesz lehetőség. A munkát Vízkereszt után elkezdheti.”
Az Ellentengernagy Úr helyeslően bólintott.
A szomszéd Berta asszonyság úgy tudja, hogy Kis Márton,
nyugalmazott hajóskapitány, valamikor nagy vizekkel és
nagy mellű nőkkel csatázott. Hiába, ilyen gusztusa volt. Sőt
még arra is esküszik, hogy mostanság szárazföldi gizgazokkal
és sopánkodó özvegyekkel kapálózik. Ha Endre úr, a
szemközti hentes igazat mondott, akkor Kis Márton, nyugalmazott
hajóskapitány, maga is megözvegyült. Ha nem,
akkor Endre úr hazudott. Megeshet, ceruzája a mérlegen
sokszor fog vastagon. Ám mégiscsak így lehet az igaz. Jegyezte
meg Franciska, Endre úr pirospozsgás és kövérkés
oldalbordája. Merthogy a szomszéd Berta asszonyság is
megözvegyült a tavalyi hóban. Hát mégis ő tudhatja legjobban.
Vízkereszt napja előtt Kis Márton, özvegy és nyugalmazott
hajóskapitány megállt a szekrény előtt. Gondosan kikészítette
egyenruháját. Tányérsapkája feszesen takarta őszes
fejebúbját, még mindig jóképű férfi volt. Rendkívül adott a
rendre, a tisztaságra. Nedves ruhakefével áttisztította a sötétkék
egyenruhát, még mindig fénylettek a gombok, rojtok,
sújtások. A sok kitüntetés a túldíszítettség állapotához
vezetett. Kis Márton, nyugalmazott hajóskapitány azonban
mindezt észre sem vette. Fekete bőrcsizmáját fényesítette.
Mikor az már kellőképpen csillogott, a ruhát és a kefét gondosan
a kisfiókba helyezte. Korán feküdt és korán kelt.
Biztos, katonás lépésekkel haladt a hosszú lépcsősoron.
Korlátra nem volt szüksége. A szűk és sötét folyosón tökéletesen
eltájékozódott. Kizárólag előre és egyenesen haladt. A
barna ajtón pontban nyolc órakor kopogtatott. Nem késett
ő egész életében még öt percet sem összesen. Kezével szigorúan
markolta fejének terveit, mármint a Duna és Tisza
összevonásával kapcsolatos elképzeléseit. Várt.
A városka sarki borbélyüzletében nagy volt a forgalom. Az
elmúlt napokban különösen. A napi borotválás után mindenki
a falhoz sétált. Újságcikket olvasott. Berta asszonyság
a női fodrászatban, dauer közben adta elő, hogy ő úgy
gondolja, hogy azt az újságcikket Kis Márton, nyugalmazott
hajóskapitány, éles ollóval vágta ki otthon. Legalább is
úgy rémlik. Franciska asszonyság, ezt erősítette meg a hites
urától, Endre úrtól hallottakkal, tudják, a vastag ceruzás
hentesről van szó. Merthogy Kis Márton, nyugalmazott hajóskapitány,
az újságcikket jó erős ragasztóval a borbélyüzlet
falára kiragasztotta. Endre úr így látta, de látják így
még sokan. Szerencséjét meg akarta osztani másokkal. Különben
ő maga – borotválkozás előtt és után – az újságcikk
tartalmát hangosan felolvasta. Minden alkalommal.
Kis Márton, nyugalmazott hajóskapitány, meghallotta, hogy
s z a b a d. Még mintha a székláb is koppant volna az iroda
padlózatán. Az ajtórésen gyorsan befurakodott. Bokáit ösz-
szecsapta, jobb kezének mind az öt merev ujját sapkájához
lendítette. Olyan rézsútos formázatban. Tisztelgett.
- Ellentengernagy Úr! Én, Kis Márton, nyugalmazott
hajóskapitány, munkára jelentkezem! – búgott öblös hangja.
- Pihenj! – csendesítette el az Ellentengernagy Úr, aki
éppen pirítós és főtt tojás reggelijének elfogyasztásához készülődött.
Éhes volt. Szótlanul megfordította az asztalon az újságot,
ujja hegyével a cikkre bökött. Majd a maszatos ablak felé
fordult. Háttal, karosszékestül. Kis Márton, nyugalmazott
hajóskapitány, egyenes léptekkel közeledett az újsághoz.
Nem szólt, nem kérdezett. Tudta, hogy mi a feladat. Magában
olvasni kezdte a jól ismert szöveget.
„Kis Márton, nyugalmazott hajóskapitány, folyó év december
3l-én szolgálatra jelentkezett. Előadta, hogy unalmasak
nyugdíjas évei. Pezseg benne a munkakedv és a haza szeretete.
Felajánlotta újból szolgálatait. A Duna és Tisza szabályozása
ügyében már óriási tapasztalatokkal rendelkezik.
(Rangja egyébként alacsony, miként nyugellátásának ösz-
szege is.)
Itt megállt. Muszáj volt. A betű elfogyott. A szöveg megfogyatkozott.
A „kormányunk úgy határozott …” mondat eltűnt,
mintha ott sem lett volna. A kormány sehogy nem határozott,
vagyishogy másképp határozott.
Kis Márton, nyugalmazott hajóskapitány, azonnal mindent
felfogott. Elvégre egész életében veszélyes vizeken hadakozott.
Nincs rá szükség. Akármi fog történni a Duna és Tisza
vizeivel, őt végleg szárazföldre vetették. Ő parti hal. Ideje a
horgonyt elfelejteni. Csak bámult bambán a maszatos ablakra.
Az Ellentengernagy Úr épp most kent egy késhegynyi
vajat a pirítós és a szeletelt főtt tojás közé. Unta már az egészet.
Mit áll ez még itt? Hát nem tud olvasni?
