Toldi Zsuzsanna oldala

MENÜ

 

 

Barangolás a magyar őshaza kérdéskörében
1.
Egy kis nyelvészet

 


Ha egy nemzet nem rendelkezik egészséges nemzeti öntudattal, könnyebben elveszhet. A nemzeti öntudat alapja a nemzet őstörténete, a múlt. Ebből kell táplálkoznunk, erőt merítenünk. Így volt ez már a reformkorban is. A nép őstörténete az adott nép kialakulását, történelmének kezdeti szakaszát foglalja magába. A honfoglalásig nincsenek írásos forrásaink. A tudomány ezért alapoz a nyelvészetre, régészetre, antropológiára többek között, és ebből is adódik, hogy sok a bizonytalanság. Később megjelent Anonymustól a Gesta Hungarorum és Kézai Simon gesztája, mely nyelvemlékek a hun-magyar rokonságot taglalják. Ugyanekkor kezdenek már kinőni a finnugor nyelvrokonság csírái. Gyakorlatilag megindul a máig tartó török-ugor háború. A finnugor rokonság erőltetése érdeke a Habsburg-háznak, majd a II. világháború után, a kommunista oktatási rendszerben a finnugor eredet elmélete egyetlen és kizárólagos lesz. Ugyanakkor egyre több ezt kétségbe vonó írás lát napvilágot. A MTA nem változtat hivatalos nézetén. A tankönyvek nem foglalkoznak az új régészeti, antropológiai, néprajzi álláspontokkal. A tanuló ezekből semmit nem észlel, ugyanakkor a finnugor elmélet részletesen tárul eléje. Az érettségi követelményrendszer is alátámasztja ezt, a tanár keze kötött még akkor is, ha érdekli a kérdés. A kutatásokban pedig anyagi erőforrás híján előrelépés nincs.
Mindig voltak és lesznek elhivatott emberek, így a magyar őshazának is voltak elszánt keresői. Kőrösi Csoma Sándor megfogadta, hogy fényt derít a kérdésre, s bebizonyítja, hogy a magyarok Attila hun népének leszármazottai. Belső-Ázsiában kutat aszkéta módon, fiatalon éri a halál. Vámbéry Ármin szintén Kelet- és Közép-Ázsiában keresi a magyar nyelv ázsiai eredetét, meg is védi álláspontját. Mégis a „tudósok céhén kívül álló műkedvelő”-nek titulálják. A legsikeresebb
kutatónk Stein Aurél, szintén Belső-Ázsiában, ő a keleti és nyugati civilizáció találkozási pontjait vizsgálja. Gróf Teleki Pál pedig hasonló elhivatottsága mellett a Magyar Keleti Kultúrközpont alelnöke. Mondhatnám azt is, hogy fenti nagyjaink élete, feltételezése a kérdésben megismerésre kötelezne.
Engedjenek meg egy párhuzamot, két országból is.
Szlovákiában oly fontosnak tartják a nemzeti öntudatot, a nemzet őstörténetét, hogy erősen vitatható víziókat tárnak a történelmi képeskönyvekben a kisiskolások elé. Ezek szerint a magyarok a szlovákok után érkeztek a Duna-tájra, s a magyar barbár, szittya népség kiüldözte őket hazájukból. A Nagymorva Birodalmat I. Majmír moldva fejedelem alapította, a birodalom legnagyobb kiterjedése I. Szvatopluk király (IX.sz.) uralkodásának idejére esik. Ő mindent meg is tett a birodalom védelméért, ám a magyarok szétverték őket, a Kárpát-medence szláv törzseit meghódolásra kényszerítették. Egyébként a király birodalma a Tisza mentéig húzódott, beletartozott Miskolc környéke, sőt Erdély is. Magyar helyreigazítás nincs. A hamis történelemgyártás élén Robert Fico áll. Még az sem érdekes, hogy egységes nemzeti nyelvük a XIX. században alakult ki. Az ideológia tökéletes eszköz a cseh-szlovák területek követelésére.
A másik példa a dáko-román elmélet, melynek lényege Erdély románná nyilvánítása az ősidőkre hivatkozva. Ezek szerint a románok egyenes leszármazottai a Római Birodalom Dácia tartományában élt magas kultúrájú dákoknak. Ők tehát a magyarok előtti őslakók. A példákból két konzekvencia is levonható. Nemzetépítés történhet mítoszgyártással is, ugyanakkor nemzetvesztési folyamat indulhat meg, ha nem becsüljük, nem akarjuk ismerni történelmünket. Esetleg több oldalról is.
Magyarországon létezik jelenleg egy Magyar Turán Alapítvány. Célja a valós magyar hagyományok megőrzése, bemutatása az ősi harcmodortól kezdve a magyar kézműves
vásárig, magyar ízű és készítésű ételekig. A legnagyobb hagyományőrző ünnep, a Magyar Törzsi Gyűlés, a Kurultáj keretében.
A rendezvényt Bugacpusztán tartották, Csongrádtól hozzávetőlegesen 40 km-re. A parkolásért 700 Ft-ot fizettem, belépő nem volt, a marhapörkölt 800 Ft-ba, a köret 200 Ft-ba került. Csendes, szeretetteljes légkör uralkodott a sokféle ázsiai múltú nemzet között. Nem láttam részeg embert, a rendezvény bősége ellenére nem a pénzről szólt.
Feltűnő volt a hatalmas mennyiségű információ-halmazban a környékbeli közéleti és értelmiségi jelenlét hiánya.

Asztali nézet