Toldi Zsuzsanna oldala
Toldi Zsuzsanna oldala
A csacsi piros álma
Pironka és Pernyepill két ellentétes irányból érkezett. Két kék tónak két partjáról jöttek.
Jössz velem? – kérdezte Pernyepill, mikor szemben álltak egymással.
Megyek - válaszolta Pironka.
Elindultak a harmadik égtáj felé. A falu magas templomtornya mutatta az irányt. Kitaposott földúton jártak, mikor találkoztak szemből egy csacsival. A falu felől jött, annak illatát hozta magával. Hogy milyen a falu illata? Baromfitoll, széna, virágpor keveredik a tehén meleg párájával, az izzadt lovak és a korcskutya csapzott szőrének szagával. A szél mindezt megforgatja, fellebbenti meg összegyúrja, hát így készül a falu illata.
Akartok kocsikázni? - szólította meg Pironkát és Pernyepillt a nagy szemű, kedves tekintetű csacsi.
Merthogy egy kordét is húzott maga után, hiszen szívós volt ő, nem is gondolnátok, milyen nagy munkabírást kapott a szamarak istenétől. A kordé két kereken gurult, deszkából eszkábálta azt a csacsi gazdája. Legtöbbször szénát vittek abban, de köziben a kicsiny gyerekek is megbújtak.
Akarunk! – kiáltotta Pernyepill.
Pironka szeme úgy felragyogott, hogy meg sem kellett kérdezni. Mindketten azonnal a kordéban termettek, egyből a puha szőrzetű csacsi farát bámulták. Jó volt ám a csacsi húzta fogaton utazni! Azt mesélik, valaha a király is kipróbálta, természetesen álruhában. Most nem ők rótták az utat, a fák szaladtak. Nemsokára a csacsi elfordult jobbra. Foltos, kiégett gyepen haladt. Igénytelen természeténél fogva, neki az is elegendő volt, amit a lovak a zöld fűből meghagytak. Egy tanya felé igyekezett, oda vitte a dolga. Lassan poroszkált, elvégre nem volt ő paripa! Dús cseresznyefák közé érkeztek. Pironka csak kinyújtotta a kezét, Pernyepill tenyerébe pakolta a pirospozsgás bogyókat. Majd Pironka két páros fülbevalót biggyesztett a csacsi hosszú fülére, piros cseresznye volt az ékköve annak. A csacsi füle folyton mozgott, felállt, birizgálta a szokatlan. Aztán elfogadta.
Jó tett helyébe jót várj! – iákolta a csacsi. – Titkot mondok. Éjszaka álmomban nagy, vörös tüzet láttam. Két huncut okozta. Jobb félni, mint megijedni! Hát vigyázzatok magatokra! – búcsúzott.
De Pironka és Pernyepill már alig hallotta. A rétre szaladtak, ahol egy nagy kosár integetett nekik. A kosarat vesszőből fonták, körülötte a rét zöldjében kicsi, fehér virágok virítottak.
Akartok világot látni?
Akarunk! – kiáltotta most Pironka.
Ha felfújjátok a gömbömet, akár indulhatunk.
Így is lett. A huncutkák, mármint Pironka és Pernyepill felpumpálták levegővel a gömböt azonnal. A gömb egyből emelkedett, hívta felfelé a bárányfelhő, az égen a nap. Magával vitte a kosarat meg a két utast.
Egyébként légballonnak hívnak! – mutatkozott be. – Legyetek az úton üdvözölve.
Olyan szép út volt ez a magasban, amilyet legfeljebb a repülő madár láthat. Találkoztak is jó néhány rigóval, vadgalambbal, pacsirtával. És látták a földet, a falut, a rétet egészen magasról. Még a szürke csacsit is megismerték a tanyaudvaron, aztán egyre összébb zsugorodott a világ. Már csak kicsiny pontok látszottak. Egyre jobban érezték a nap melegét, simogatta őket a szél tánca. Most egy égig érő fa mellett haladtak, jaj! A kardként kinyúló ág beleszúrt a ballonba. A lyuk csak nőtt, növekedett. A levegő fütyült, a társaság pedig lassan ereszkedni kezdett lefele, a földi világ fele.
Épp két vascsík előtt ért a kosár földet. A csíkok láthatatlan messzeségbe kanyarogtak. Majd Pironka és Pernyepill két vörös szemet vett észre, ami feléjük közeledett, méghozzá eszeveszett gyorsasággal.
Én vagyok a vonat! – állt meg a vascsíkokon egy hosszú vaskígyó. – Jöttök velem?
Jövünk! – kiáltotta Pironka és Pernyepill egyszerre.
Aztán vigyázzatok ám! – integetett a kiszúrt légballon. – A buta csacsi álmát én is ismerem, mert mindenkinek elmondta. Lehet, hogy igazat beszél.
De Pironka és Pernyepill már megint alig hallotta. Ültek bent szépen a vonatban, nagyon jól érezték magukat. Ez volt ám az igazi utazás! A vonat hol megállt, hol szuszogva, pöfékelve megindult, majd vágtatott. A két huncut kidugta fejét az ablakon, felborzolta a szél a hajukat. Most aztán minden igazán futott! Házak, fák, rétek és dombok versenyeztek, lihegtek egymás után a nagy rohanásban.
12 Mi futunk? Vagy ők? – ámuldozott Pironka.
13 Inkább… a vonat… ha nevét jól hallottam – válaszolt Pernyepill, aki alig kapott levegőt a szeles vágtában az ablakban.
14 Szédülök! – állapította meg Pironka.
15 Szédülök! – állapította meg Pernyepill.
16 Kiugrunk? – kérdezték egyszerre.
17 Kiugrunk! – válaszolták egyöntetűen.
Egy nagy dombról bukfenceztek, hemperegtek lefele. Mit ad isten! Hát a domb aljában, a faluban, egyenesen a csacsi tanyáján találták magukat. Már alkonyodott, viharlámpa pislákolt a tanyaudvaron. Pironka és Pernyepill nem tudták lefékezni magukat. Fellökték a lámpát, de ők a lendülettől csak gurultak, gurultak. Mintha két fűbe, levélbe öltözött fatuskó gurult volna valami mélységes mély völgykatlanba. Hogy végül hol álltak meg? Ha hiszitek, ha nem, fogalmam sincsen. Lehet, hogy még most is gurulnak.
Bizony, ha a csökönyös csacsi nem áll lesben, nagy tűz üt ki a faluban. A pislákoló láng belekapott az illatos szénába, az égő széna a kordéba, a kordé környékezte a pajtát, a pajta a kamrát, nem is folytatom. Nagy tűz mégsem lett. A csacsi addig dörgölőzött az ajtóhoz, hogy a zajra kijött a gazda. Ekkor már minden állat a maga nyelvén segítségért kiáltozott, nagy volt a hangzavar. No, nem kellett több a gazdának se! A nagy dézsa vizet ráöntötte a lángokra. A tűz kialudt, már csak a füst szivárgott, s pernyét fújdogált a sötét szél. Éjfélt ütött a kakukkos óra, mire átvette uralmát a csend, csak az égett szag furakodott be mindenhova. A csacsi ekkor tért a karámban nyugovóra. Nem véletlen ám a mondás! Minden jó, ha a vége jó! Reggelig aludt nyugodtan.